2009. december 31., csütörtök

Legyen szép évetek!

Minden kedves erre járónak eredményes,boldog új esztendőt kívánok!
Legyen annyi időtök a hobbitok művelésére,amennyit még nem untok!!!

2009. december 29., kedd

Babaköszöntő roham tempóban

Valóban így készült. Még valamikor októberben kért meg az egyik kolléganő,hogy készítsek egy babaköszöntőt. Már akkor mondtam neki,hogy csak a karácsonyi munkák után tudom megcsinálni a táli szünetben. Aztán úgy 15. körül megkörnyékezett,hogy nem lehetne-e készen szilveszterre. Na,erre mit mondjak. Megpróbálom. Az anyag múlt hét hétfőn érkezett Judittól ( itt is köszönet a gyorsaságért neki), és tegnap délután készen lett. De megfogadtam,hogy így nem varrok többet. Minden bajom volt,nem volt kedvem ehhez a mintához,így közben készült néhány hűtőmágnes is. :)))

2009. december 27., vasárnap

Fácska


Mint korábban írtam valahol,az idén nagyon nem volt karácsonyi hangulatom. Olyannyira,hogy még fát se vettünk. Pedig eddig már 23-án díszítettük,ugyanis akkor van a lányom szülinapja. Azért nem maradtunk fenyő nélkül,az udvaron lévő nagy-nagy fáról vágtunk néhány gallyat,azt beleraktam egy padlóvázába,és az idén az volt a karácsonyfánk. Milyen rendes vagyok,megmentettem egy fa életét!!!!
Néhány részlet a fácskáról,amin többnyire az általam hímzett díszek vannak.

2009. december 26., szombat

Ajéndékok- adtam





Tiffany-Andi karácsonyi ajándékláncában Andinak küldtem ajándékot. Mivel Tiffany üveget készít,stílusban hasonló mintával xszemeztem neki egy kulcstartót és egy füzetborítót. Készítettem még egy karis masnit és textilszívecskét.
remélem,sikerült eltalálni Andi ízlését.

Ajándékok--kaptam



Én pedig Andi játékában K.Zsuzsától kaptam ezeket a gyönyörűségeket. Nagyon-nagyon örültem neki,különösen a tálnak. Ugye,milyen szuper?
Zsuzsa,ha erre járnál,itt is köszönöm szépen!

2009. december 25., péntek

HC ajándékom Picurka-Móninak






Ezeket készítettem Móninak,remélem,örült neki!

Hungarian Christnas ajándék Lillytől



Ezt a sok szépséget Lillytől kaptam a Hungarian Christmas keretében. A csomag nagyon sok mindent tartalmazott: terítőt,csomagoló anyagokat,illóolajat,gyertyát,mécsestartót,karácsonyi díszfigurákat. a számomra legkedvesebb a horgolt angyalka és a gyöngyös lánc.
Köszönöm szépen,Lilly!

2009. december 24., csütörtök

Békés ünnepet!

Békés,boldog ünnepet kívánok minden rendszeres és rendszertelen olvasómnak,és a véletlenül erre tévedőknek!

2009. december 23., szerda

Ajándékok

Ezek a kis kenyérkosárba való kendők kedves kolléganőknek készültek.
Sünike névnapi ajándék lett.
Hűtőre mágnesezhető üzenők kolléganőknek.
Barátnő-kolléganőknek, szegusznak és tipikos-e-nek még ezek a poharas díszek kerültek kendők mellé.
Ezt pedig már én kaptam Melustól a HE őszi játék keretében. Köszönöm,Melus!

Ezt pedig szegusztól kaptam. Nagyon köszönöm!



Most pedig megyek ünnepelni,a kicsi lányom ma 20 éves! (Hú,de öreg vagyok!)

2009. december 21., hétfő

Ajéndék



Találkoztam ma egy angyalkával. Mégpedig a munkahelyemen. Kedves barátnőm,tipikos-e (aki mellesleg a főnököm :)) ) lepett meg ezzel a gyönyörűséggel. Nagyon örültem neki! Így már régen találták el,mire vágyom. Éppen tegnap gondolkodtam rajta,hogy kellene nekem egy jó kis teakiöntő. Ráadásul arra is gondolt,hogy a múltkorában volt róla szó,hogy nem szeretem a szigorú készleteket,poharakat is inkább egy-két darabot szokta venni. Erre külön festegette a tányérokat,hogy ne legyenek egyformák!!! Haláli egy nőszemély:)))

2009. december 20., vasárnap

Egy kis ünnepi hangulat





Próbálom előcsalogatni azt a bizonyos ünnepi hangulatot,de nem igazán sikerül. Nem tudom,miért van. de azt veszem észre,ahogy öregszem,egyre kevésbé ragad magával. Nem érzem azt a varázslatot,amit korábban. Talán az utcán sincs olyan hangulat,itt,a kisvárosban a kirakatok sem csábítanak,nincs utcai forgatag. Hiába keresem az illatokat is. Még a fenyőfáé sem olyan,mint régen. Én sem vagyok olyan?!?
Na,legalább a lakásban legyen egy kis hangulat.
Ezt a kis díszt most dobtam össze.
Háttérben az udvar óriási fenyőfája a hóesésben,ami éppen nem látszik,de az eredménye igen:))

Újabb játékok!

Sabee játéka ezért a szép ajándékért:
Hopuka is játékra invitál bennünket,menjünk!

2009. december 16., szerda

MEGLEPETÉS NEKEM




Ma nagy-nagy meglepetésben volt részem kedves Rozandi által.
Hazaérve csomag várt,gondoltam,az ajándékozós láncból. De nem! Rozandi volt a feladó.
Kaptam tőle egy csodálatos dobozkát,kis hímzéssel a tetején. ( Mire ideértem a képfeltöltéssel,lemerült a gép,így ez a foto lemaradt.) A dobozka édes kis dolgokat rejtett:szalmadíszeket,angyalkákat,kicsi varrható díszecskéket. Mellette édesség,és finoman illatozó szárított narancs,fahéj és ánizs.
Rozandi,nagyon-nagyon köszönöm,nem is tudom,mikor volt ilyen kellemes meglepetésben részem,azt meg végképp nem,hogy mivel érdemeltem ki...

2009. december 15., kedd

Apróságok

Készült még néhány apróság.
A foto a tőlem megszokott minőségű:(((

Hogy jót is mondjak a sokat szidott postáról,a tegnap feadott csomag már Tiffany-Andinál van.

2009. december 14., hétfő

Újra-ajándék




Ma két csomagot indítottam útnak. Az egyik a HE konyhás ajándéka Kathának,ez készült ahelyett a bizonyos csomag helyett,amit a postának sikerült eltüntetnie. A képen látható dolgokat küldtem:egy edényfogót,két hűtőmágnest, két saját festésű fonalat és egy textilszívecskét. sajnos,szegényesebb lett a csomag,mint az előző volt,de sajnos a karácsonyi hajrában csak ennyire futotta az időmből és energiámból.

A másik csomag Tiffany_Andihoz indult az általa indított ajándékozós játék keretében. Ezt nem mutatom,majd csak az ünnep után.
Ugyanúgy a Hungarian Christmas ajándékát sem,pedig már célba ért Picurka-Mónihoz.

Remélem,valamennyire sikerült minden megajándékozottnak eltalálni az ízlését,és legalább annyira fognak örülni neki,mint amilyen örömmel és szeretettel készítettem én az apró tárgyakat.

2009. december 11., péntek

Manka játékra invitál bennünket,nézzetek be hozzá! Én már cseréltem vele,nagyon klassz dolgokat kaptam,tényleg érdemes volt!

2009. december 10., csütörtök

Megérkezett!!!!




Képzeljétek,máris megérkezett az ajándék Beától! gyönyörűséges! Nagyon-nagyon örülök neki!
Bea,köszönöm szépen!
Mindig bánt,hogy nagyon ronda képeket csinálok. Most viszont,hogy egy profi fotóstól kaptam ajándékot,még jobban zavar. Bocsánat,ennyire futja tőlem. Inkább hímezek egy kicsit...

2009. december 7., hétfő

Ez pedig a decemberi magazinos munkám,egy kis dobozka. A szalag anyaga nagyon tetszik,csillogó szálak vannak beleszőve,olyan visszafogottan elegáns. Érdekes ez a népies minta ezekkel a színekkel,rögtön ünnepi lett.

Kosárba vele!


Elkészült még néhány karácsonyi apróság,ők is mennek a kosárkába.
A "komolyabbakat" nem mutogathatom,mert a húzogatós játékok ajándékai lesznek:)