2014. február 23., vasárnap
Ékszerek
Egy kolléganő megkért,hogy készítsek medált és fülbevalót kalocsai mintával. Igyekeztem lebeszélni,nekem a kalocsai laposhímzés, van ugyan keresztszemes mintám,de az nem az igazi. Elfogadta az érveimet... Mivel népi (lehetőleg magyar) motívumot szeretett volna,mert az Ausztráliában élő menyének lesz ajándék,így a tulipános SAL mintájából választottam mintát. A méret nagyon meghatározó volt.
A medál készült el először, nagyon elégedett voltam magammal,elsőre klappolt minden. Aztán jött a fülbevaló,azzal már megszenvedtem rendesen,és talán lehetne szebb is. Igen,maximalista vagyok :)
Úgy belejöttem,hogy készült még egy szett más mintával,ezüstös színű, díszítetlen alapra ( még kisebb méretben); és mivel nekem is megtetszett,hát csináltam magamnak is egy medált, illetve most készül a karkötő. ez utóbbiakat majd később mutatom,most már nem tudok fotózni.
2014. február 20., csütörtök
2014. február 16., vasárnap
2014. február 9., vasárnap
2014. február 1., szombat
Tulipános
Ennyit haladtam egy hét alatt. Pedig bontottam is...nehezen találtam meg a harmadik színt,így gyorsan festettem; de abból is csak a harmadik tetszett,így ez a bordó maradt.
Van a facebookon egy csoport a SAL-nak. Éedekes tapasztalataim vannak,de csak nektek mondom el: nagyon kilógok a sorból,mert a hímzők 90 %-a egy valakinek az alapanyagait használja-na,én meg nem. Nem is tetszik annyira,mint a többieké...és még azt mondják,nincs csordaszellem :)
2014. január 28., kedd
2014. január 26., vasárnap
2014. január 25., szombat
Timi tulipános SAL-ja
A másik Timi csodálatos tulipánosa.
Itt is eltértem a megadott színektől,pedig tetszett. Most már bánom...de a leginkább azt,hogy világossárga vászonra kezdtem a hímzést; a piros és a zöld saját festésű fonal,enyhén melírozott. Kellett volna hozzá még egy aranyra emlékeztető szín,de az alap sárgája miatt semmi nem illik hozzá. Így maradt a két színből álló változat,ami annyira nem tetszik. Most egy kicsit elment a kedvem tőle :(
Palkó népi mintás SAL-ja
Elcsábultam két SAL-ba is :)
Ez az egyik: Palkónál találjátok. Háromhetente érkezik az újabb mintadarab, bőven van idő a hímzésére.
Nekem egy kis gondom akadt vele,ugyanis a bal felső sarokban lévővel kezdtek,én meg a jobb alsó sarokban kezdem a hímzést,így fejre kellett állítanom a mintát.
Nem a megadott színekkel dolgozok,talán nem is illik ez a szín a népi mintához, de nekem tetszik :)
Ma kinyomtattam a minta második részét is,azt hiszem,gyorsan meg is csinálom.
2013. december 24., kedd
2013. július 28., vasárnap
2013. július 13., szombat
2013. július 11., csütörtök
Terítő
120x140 cm-es terítőt hímeztem két hónapon keresztül, 20-szor ismétlődik rajta a minta,kissé már untam:) Megrendelésre készült,azóta már úton van új gazdájához.
U.i.: holnapig még jelentkezhettek a játékra:)
2013. július 8., hétfő
2013. július 3., szerda
VÁNDORAJÁNDÉK JÁTÉK!
Schnappynál jelentkeztem a játék újabb fordulójára,és némi szerencsével én vihetem tovább:)
Ezek a szépségek érkeztek hozzám:
Hosszas tanakodás kezdődött a lányommal,végül úgy döntöttünk,hogy a horgolt ékszereket tartjuk meg; köszönjük Norytának!
Így én is meghirdetem a játékot!
A játékszabályokat Moncsi,a játék megálmodója és útnak indítója így fogalmazta meg:
A játékszabályok:
1. Csak egy ajándékot tarthatsz meg.
2. Neked is hozzá kell tenned egy ajándékot.
3. Be kell mutatnod mit is kaptál a csomagodban és linkelni kitől.
4. Meg kell hirdetned a játékot, vagy ha nincs blogod akkor tovább kell küldened a két ajándékot (a tiéddel együtt lesz kettő) egy olyan személynek, aki ismeri a játékot és folytatni tudja a láncot.
4. Minimum egy hétig hirdetni kell a játékot, de ha nincs jelentkező (remélem ez nem következik be), akkor lehet tovább várni.
5. A játék hirdetésekor megmutatod mi vándorol tovább, és hogy te mit teszel hozzá.
6. Ha már nyertél és ajándékoztál, akkor tiéd a vándorajándék embléma is, amit kitehetsz a blogodra.
7. Nem feltétel, hogy nem játszhatsz ezek után tovább, a részvétel nem kizáró ok. Rajtad múlik.
A játéknak ugyan nem feltétele, de ha van módod rá, kérlek hirdesd meg, hogy minél több jelentkező legyen.
Az én csomagom így fog kinézni:
Schnappy gyöngyös szépségei mellé egy levendulás illatpárna és egy hűtőmágnes került,természetesen keresztszemes mindkettő:)
Szeretettel várok mindenkit július 12-ig!

2013. május 13., hétfő
2013. április 16., kedd
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)